Eseménynaptár

2010. november 29., hétfő

Néhány információ a "Múzsa" kistérségi összművészeti fesztiválról

Kedves Alkotók, Kollégák,

Intézményünk a közelmúltban meghirdette a "Múzsa" kistérségi összművészeti fesztivált, most én is emlékeztetni szeretném Önöket/ emlékeztetni szeretnélek titeket, hogy a jelentkezési határidő december 8 (képzőművészeknek az alkotásokat később is le lehet adni).
Nincs minden alkotó a listámon, ezért kérem, hogy az ismeretségi körötökben terjesszék/terjesszétek ezt a felhívást.
Néhány információ:
Nevezési díj nincsen, gyermekek és felnőttek egyaránt pályázhatnak.
A fesztiválról: A pásztói Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ mint a Kistérségi Közkincs Kerekasztal koordinátora a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával meghirdeti a kistérségi "Múzsa" összművészeti fesztivált. Az egyes művészeti ágak elődöntői a kistérség településein (Színjátszás, vers- és próza: január 8-án Jobbágyiban, hangszeres zene és ének: január 15-én Csécsén; képzőművészet: Héhalomban január 16-án; tánc: január 22-én Palotáson) fognak zajlani. A fesztivált Összművészeti Gála zárja Pásztón január 29-én.
Koordinátorok elérhetőségei: A vers-és prózamondást, illetve a színjátszást Kárpáti Mónika (mkarpati@gmail.com, 0632/460881), az éneket és a hangszeres zenét Huberné Bognár Edit (muvkozp@freemail.hu, 0632/460881) a táncot Antalné Prezenszki Piroska (prepiroska@gmail.com, 0632/460456), míg a képzőművészeti rendezvényrészt Bottyán Katalin (bottyan.katalin@gmail.com, 0620/2996618 vagy napközben 0632/460881) koordinálja.

A továbbiakban a képzőművészeknek szeretnék egy kis támpontot nyújtani.

A rendezvény szervezés alatt van, ami biztos, az az, hogy a műbírálat és az első kiállítás játszóházzal egybekötve január 16-án vasárnap Héhalomban lesz, a zsűri elnökének Földi Péter festőművészt kértük fel. A fesztiválon nem szeretnénk díjakat kiosztani, (különdíjak felajánlások formájában várhatók) ezért az áprilisi amatőr művészeti naphoz hasonlóan fog a kiválasztás zajlani egy egész napos program keretében: A műbírálatot és az első kiállítást Héhalomban tartjuk. Itt a behozott alkotásokat a zsűri megszemléli és véleményezi, majd azonnal fel is rakjuk a falra azokat a képeket, amiket a zsűri erre érdemesnek tart. (Szép nagy a terem :-) A cél elsősorban az egymás megismerése, a tanulás, és azt szeretnénk, ha mindenki minél több visszajelzést kapna. Semmilyen technikai vagy méretbeli megkötés nincsen, mint ahogy az alkotók előképzettségére, gyakorlatára vagy életkorára nézve sincs feltétel. Az alkotások darabszámát viszont szeretnénk 5 darabban meghatározni, a sorozatok maximum 3 darabosak lehetnek.

Kérjük, az alkotások hátoldalán az alkotó nevét, elérhetőségét, a mű méretét, technikáját és címét feltüntetni.

Gyermekeknek:

A gyermek alkotók legjobb munkái (felajánlás esetén) az Első Magyar Gyermekalkotás Múzeum anyagába kerülnek, és bemutatásra kerülnek a gyűjetmény virtuális galériájában - a Múzeum erről oklevelet állít ki, ami egyúttal a fesztivál gyermekművészeti nívódíja is lesz.

Kedves Érintettek, reméljük, szép rendezvényünk lesz!
Üdvözlettel:
Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ
Pásztó
Nagymező út 3.
3060
telefon: 0632/460881
programjainkról tájékozódhat: http://www.pasztoimuvkozpont.blogspot.com/

Palóc helyismereti klub indul Pásztón


 
Posted by Picasa

4 éves a tari Kontyvirág Néptáncegyüttes

 
Posted by Picasa

2010. november 16., kedd

Meghívó a Kistérségi Közkincs Kerekasztal novemberi ülésére Szurdokpüspökibe

A szurdokpüspöki találkozónkról Herbst Rudolf fotóművész készített emlékezetes fotókat.
Megtekinthetők: www.herbstfoto.hu/1125 a linkre, vagy a diavetítésre kattintva.



M E G H Í V Ó

Tisztelettel várunk a Kistérségi Közkincs Kerekasztal következő ülésére



2010. november 25-én ( csütörtökön) 13 órára

a szurdokpüspöki könyvárba

NAPIREND

1.Szurdokpüspöki és a Múltunk Háza bemutatkozik

A települést és a tájházat bemutatja:

Géczi Lászlóné polgármester asszony és

Bottyán Katalin közművelődési-múzeumi referens

2.Múzsa Összművészeti Fesztivál és a 2011-es térségi rendezvénynaptár - kiadvány egyeztetése

Antalné Prezenszki Piroska ügyvivő

3.Egyebek – a következő foglalkozás helyszínének és időpontjának egyeztetése, aktuális információk

Pásztó, 2010. november 16.


Üdvözlettel:

Antalné Prezenszki Piroska

a Kerekasztal ügyvivője

2010. november 12., péntek

"Múzsa" kistérségi összművészeti fesztivál

Posted by Picasa

MEGHÍVÓ

Örömmel továbbítom a Salgótarjáni Civil Kerekasztal Kulturális és Művészeti Szekciójának kezdeményezésére, 2010. november 22-én, hétfőn, 10 órától a József Attila Művelődési és Konferencia Központ Konferencia termében megrendezésre kerülő civil információs nap meghívóját, melyre tisztelettel meghívjuk.
A civileket érintő, aktuális információk (pl. civil kamara létrehozásának kérdése, a civilek jogalkotásban való szerepe, az Nemzeti Civil Alapprogram jövő évi forrásmegosztása, jelenlegi helyzetének kérdései, stb...) átadása érdekében szeretnénk, ha minél többen részt vennének a tanácskozáson.
A tanácskozásra a következő elérhetőségen jelentkezhetnek be:

2010. november 19. (péntek) 12 óráig az alábbi címre/telefonra.

Email: stkerekasztal@digikabel.hu

Telefon: 32/740-490 (Minden nap 9.00-tól 15.00 óráig)

A meghívó továbbküldhető!
Ezért kérjük, hogy saját civil kapcsolataikat kamatoztatva, szíveskedjenek eljuttatni a meghívót minél több tagtársukhoz, illetve azokhoz a civil szervezetekhez, amelyek Nógrád megyében működnek.

Szeretettel várjuk, megjelenésére számítunk!

Együttműködésüket, segítségüket megköszönve,

üdvözlettel:
Gyetvainé Szorcsik Angéla

szekcióvezető








Tisztelt Civil Szervezet Vezető!

A Salgótarjáni Civil Kerekasztal szervezésében információs napot tartunk civil szervezeteket érintő aktuális kérdésekről. A rendezvényre szeretettel várjuk Salgótarján város és Nógrád megye civil szervezeteinek képviselőit.

Időpont: 2010. november 22. (hétfő) 10 óra

Helyszín: József Attila Művelődési és Konferencia Központ

Konferencia terme

Salgótarján, Fő tér 5.

Program:

1. Bennünket is érint? A 2011-es magyar EU-elnökségről civil megközelítésben

Előadó: Barabás Miklós

EU 2011. Civil Munkabizottság koordinátora

2. Holt tartunk? Gondolatok a civil párbeszédről és az országos összefogás esélyeiről.

Előadó: Barabás Miklós

3. Aktuális információk az NCA-ról

Előadók: Kelemen László

az NCA Tanács tagja,

Gyetvainé Szorcsik Angéla

az Észak-magyarországi Kollégium tagja,

Juhászné Kincses Helén

az Észak-magyarországi Kollégium tagja


A rendezvény befejezésének várható időpontja 15 óra.

A résztvevők az előadásokhoz kapcsolódó tájékoztató anyagokat kapnak, valamint kiosztásra kerül Bíró Endre: „ A civil nonprofit szervezetek jogi szabályozásának problémái” című kötete.

Büféebédet és frissítőt biztosítunk.

A rendezvényen való részvétel ingyenes.
Részvételi szándékát előzetesen szíveskedjék jelezni 2010. november 19. (péntek) 12 óráig az alábbi címre/telefonra.
Telefon: 32/740-490 (Minden nap 9.00-tól 15.00 óráig)

Támogatók: JAMKK

Európa Ház

Lélekpendítők Társasága

Nógrád Megyei Hírlap

Radio Focus

Salgótarjáni Városi Televízió Nonprofit Kft.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Salgótarján, 2010. november 9.











Dr. Diósiné Taracsák Judit

SCK elnök

2010. november 10., szerda

KISTÉRSÉGI KÖZMŰVELŐDÉS - szakmai konferencia Szolnokon

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Regionális Programok Főosztálya KISTÉRSÉGI KÖZMŰVELŐDÉS címmel szakmai konferenciát szervez Közkincs-kerekasztalok és közművelődési-múzeumi referensek részére 2010. november 23-án 10 órától Szolnokon a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézetben.

2010. november 23. 10.00 - 16.00

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet Szolnok, Kossuth tér 2.

Program:

10.00 Köszöntő

A házigazda intézmény nevében BERTALANNÉ KOVÁCS PIROSKA igazgató

10.05 A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet tevékenysége a kistérségek tükrében

BUKOR IRÉN közművelődési osztályvezető - VFMK

10.15 Tájékoztató a Közkincs–program eredményeiről, tapasztalatairól és fejlesztéséről

MÓK ILDIKÓ főosztályvezető - MMIKL Regionális Programok Főosztálya

10.35 Kerekasztalok és referensek szakmai feladatai

TÖRÖK JÓZSEF irodavezető - MMIKL Dél-alföldi Regionális Kulturális Iroda

 
11.15 Kávészünet

11.30 A pályázati elszámolás pénzügyi szempontjai

MEGLÉCZ GYULA osztályvezető - MMIKL Gazdasági Igazgatóság

11.50 Mérhető közművelődési tevékenység: szakfelügyelet, statisztika, minőségfejlesztés

SZÉKELY GABRIELLA irodavezető - MMIKL Közép-Dunántúli Regionális Kulturális Iroda

12.15 Ebédszünet

13.45 Példatár: kerekasztalok és referensek bemutatói

- Kerekasztalok: Békés, Nyírbátor, Pásztó

- Referensek: Sarok Krisztián (Kiskunhalas), Úri Valéria (Nagykálló), Bottyán Katalin (Pásztó)

15.50 Zárszó – MÓK ILDIKÓ főosztályvezető
RÉSZVÉTELI KÖLTSÉG: 5000,- Ft – mely összeg tartalmazza az ebédet is!

Fizetés átutalással az MMIKL 10032000-01425334-00000000 számlaszámára. Kérjük, a közlemény rovatba írják be: SZOLNOKI KONFERENCIA.

Az átutalást kérjük a jelentkezési határidőig megtenni, a számlákat a helyszínen kapják meg.

Jelentkezését november 15-ig várjuk a mellékelt Jelentkezési lapon e-mailen:

Dél-Alföld: daregio@mmikl.hu;

Észak-Alföld: earegio@mmikl.hu;

Észak-Magyarország: emregio@mmikl.hu

A részletes program és a jelentkezési lap letölthető itt!




Forrás: MMIKL