Eseménynaptár

2011. augusztus 26., péntek

Elérkezett a Libafesztivál ideje Szurdokpüspökiben!

Kedves Közkincstagok!



Időpont: augusztus 26-27.
Ugye emlékeztek, hogy Mancikáék sátrat állítanak, mi pedig közösen belakjuk!
Az eddigi palotási és csécsei program  remekül sikerült, öröm volt együtt lenni.
Kérlek benneteket, hogy gyertek mind többen - figyelmetekbe ajánlva a püspökiek híres vendégszeretetét,  amiből  -Mancikát ismerve  -mi is kapunk majd ízelítőt.
Jó lenne tudni, hogy kire számíthatunk és mit tud hozni a sátorba!
Én már elküldtem a szokásos térségi  molinót és állványt, a meglévő prospektusokat és amit a palotásiaktól kaptunk.
A palotásiak pályázati pénzből készíttettek egy települési tablót, amit hoznak és ami  jó lesz "mintának" a  többieknek is.
Kérdezem Erikát és Katit, hogy azt a szép anyagot, amit Palotáson az asztalra terítettek, tudnák-e hozni?
A házigazdák már a pénteki rendezvényre is várnak mindenkit szeretettel ( Bottyán Kati ezen a napon tud ott lenni).
A tari keramikusoktól, alkotóktól várnék valami szép kiállítási anyagot, akár csak erre a napra is.
A fotók szerint Ádám nagyon szép bronzkori edénykéket készített- nem maradt  abból?
Kérnék választ a tariaktól, hogy  tudnak-e jönni  és mit tudnak  hozni?
Sacikáék jönnek Csécséről, hozzák a szokásos kiállítási anyagokat. Kérdésem hányan jönnek és mikor? Váradi Sanyitól is várnék egy emailt.
Jobbágyiból Attila jön,  várjuk Edit jelzését is.
Pásztóról én Rétvári Mónikával megyek autóval, akar valaki hozzánk csatlakozni?
Aki tud, hozzon fényképezőgépet -  Csépe Attila, remélem ott leszel a gépeddel együtt!
Ma itthon dolgozom és gyűjtöm a jelzéseiteket.
A holnapi viszontlátásig: Piroska
A LIBAFESZTIVÁL PROGRAMJA:
augusztus  26 (péntek)
     Faluház (Szurdokpüspöki, Béke u. 6.)
     17.00 Kendőkiállítás - helyi népviselet. A kiállítást megnyitja: Géczi László Miklósné polgármester
         Általános Iskola
         18.00 Könyvbemutató - id. Budai Gyula nyugalmazott tanár
augusztus 27. szombat
    Reggeli ébresztő községünk főútján- mátrakeresztesi Kakukk együttes
      Szent Kereszt Templom
    11.00  Ünnepi szentmise    
     Általános Iskola 
    12.00 Régi mezögazdasági gépek kiállítás megnyitója. A kiállítás megnyitja: Lévay Sándor gyüjtö
    12.30  Az óvoda Rakoncátlan Gyermektánccsoportja és az általános iskolások műsora
     Hagyományőrző népzenei műsor
                          Szurdokpüspöki hagyományőrző csoportok: Hagyományőrző Együttes, Széllelbélelt
                          Gyermektánccsoport, Búzavirág Nyugdíjasklub és a vendég csoportok fellépésével.
    15.00  Polgármesteri köszöntő - Géczi László Miklósné polgármester
                           Libaszépségverseny
      16.00  A Hagyományőrző népzenei műsor folytatása
            A szurdokpüspöki általános iskolai tanulók Karate-bemutatója
            Homolai Sándor didgeridoo (ausztrál ősi hangszer) bemutatója
            A dányi mazsorett-csoport előadása
    18.00  Tombolasorsolás - Fődíj: 1 liba
    19.00  Kredenc együttes
     20.00. "Tollasbál" -  Párizsi Szalon 
      Kísérő rendezvények: liba- és kisállat-simogató, sétakocsizás, fényképezkedés libás kép előtt, kézműves vásár és
     játszóház, egészségsátor, stb.
      Krumplilaska, tüviskes haluska, libazsíros kenyér, libából készült ételek várják a látogatókat.
     Az ételt, italt a kitelepülő Fenyves Fogadó biztosítja.
     A Kendőkiállítás és a Régi mezőgazdasági gépek kiállítása szombaton este 19.00 óráig várja a kedves
    látogatókat!
     A Múltunk Háza (Szabadság tér 17.) a rendezvény ideje alatt 12.00 - 19.00 óráig látogatható!
I    nformáció: Polgármesteri Hivatal (32/473-570) Könyvtár (32/473-569)

2011. augusztus 25., csütörtök

Nógrády Andor képzőművész kiállítása a szarvasgedei falunap keretében

http://szarvasgede.hu/component/content/article/72-friss-hirek/77-nogrady-andor-festmvesz-qnepmveszeti-alkotasokq-c-kiallitasa-2011-aug-13.html


Jelentős érdeklődés mellett került sor NÓGRÁDY ANDOR festőművész „Népművészeti alkotások” c. kiállításának megnyitására 2011. aug. 13-án 16:15-kor. A kiállítás helyszínéül a PINCEKLUB szolgált, ahol szombaton és vasárnap voltak megtekinthetők a kiállított linómetszet-alkotások. Erről a sajátos technikáról a kiállítást is megnyitó BOTTYÁN KATALIN kistérségi közművelődési referens külön is szólt a művész életútjának bemutatása közben. A kiállítást megtekintők vendégkönyvbe jegyezhették be véleményüket.

2011. augusztus 10., szerda

Szent István Nap, 2011. 08. 20.


Pásztóiak nemzeti emlékezetünkért 2.

Turul szobor és emlékkereszt a Kishegyre

Trianon 90. évében rendeztük meg először hagyományteremtő szándékkal Pásztóiak a nemzeti emlékezetünkért címen a Magyarok Világszövetsége és Pásztó Város Önkormányzata közös délutánját-estjét.

Idei rendezvényünk középpontjában a Turul-szobor és az egykori kishegyi temető emlékkeresztje felállításáért indított kezdeményezés bejelentése, az erre a célra történő adománygyűjtés meghirdetése áll.

Az est díszvendége Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke.

A Muzsla néptánc-együttes, valamint  helyi előadók és civil szervezetek mellett bemutatkozik a Kárpát-medencei Székely-Magyar Nemzetőrség Klutsik György vezetésével, a Nemzetközi Község- és Városfejlesztő Művésztábor Koltai László fafaragó-szobrász révén, Mester András fafaragó népi iparművész helyben rögtönzött faragásaival és Nyers Csaba Károly tarsolylemezekkel, hajfonatkorongokkal, övveretekkel, címeres és honfoglalás kori rézdomborításokkal.

Gulyásvacsora mellett  (ital saját batyuból!) közös éneklés és énektanulás zárja az estet.

Vendégeinket augusztus 27-én, szombaton 16 órától várjuk a Kishegyi Szabadidőparkban, a program 17 órakor kezdődik.

Részletes műsort plakátjainkon, a városi tv-ben, Pásztó város honlapján és más internetes csatornákon hirdetünk.
Bottyán Zoltán, a Magyarok Világszövetsége Pásztó és Körzete elnöke