Eseménynaptár

2010. december 7., kedd

Közkincs Kerekasztal Szurdokpüspökiben 
2010. november 25-én Szurdokpüspöki várta a Kistérségi Közkincs Kerekasztal tagjait.  
Mit takar ez a 3 K? A Kistérségi Közkincs Kerekasztal a Pásztói Kistérség Többcélú Társulása megbízásából a pásztói Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ által elnyert „Közkincs-program” segítségével működik 2009. szeptembere óta. Vezetője Antalné Prezenszki Piroska, a pásztói Művelődési Központ igazgatója, munkáját segíti Bottyán Katalin, kistérségi közművelődési-múzeumi referens.  
A Kerekasztal célja, hogy a kistérség településein dolgozó polgármesterek, önkormányzati munkatársak, népművelők, könyvtárosok, a kultúra iránt elkötelezett civil szervezetek képviselői, alkotók, vállalkozók vagy akár magánemberek megismerjék egymás tevékenységét, közösséget alkotva, térségben gondolkodva tervezzenek és cselekedjenek együtt.
Feladata, hogy elkészüljön kistérségünk kulturális értékleltára, elemzés erősségeinkről és gyengeségeinkről, valamint egy ezekből kiinduló kulturális stratégia, ami a későbbiekben közös pályázatokból megvalósuló kulturális programokban bontakozik ki. E feladatok jelentőségét Szurdokpüspöki is azonnal felismerte, és Kovács József akkori polgármester megbízásából Molnárné Dr. Kontra Bernadett jegyző és Hegedűs Éva könyvtáros alapító tagként csatlakozott a Pásztó, Hasznos, Palotás, Ecseg és Csécse szakembereiből álló munkacsoporthoz.
A Kerekasztal tagjai havonta találkoznak a kistérség egy-egy településén, ahol a házigazdák vezetésével megtekintik a helyi nevezetességeket, és kis vendéglátás keretében beszélgetnek az éppen aktuális témákról, szakértők előadásait hallgatják meg, tapasztalatot cserélnek. 
A fent felsorolt célok kezdeti formában már körvonalazódtak a múlt évi találkozókon, létrejött a kistérség közös elektronikus rendezvénynaptára és közművelődési blogja, összegyűltek az anyagok az értékleltárakba, elkészült a közművelődési SWOT analízis és a kulturális stratégia előkészítő dokumentuma. Jelentős előrelépés, hogy NKA pályázati forrás segítségével sikerült jelentős összeget elnyerni egy 2011. januárjában megvalósuló Kistérségi Összművészeti Fesztivál szervezésére, melyről www.pasztoimuvkozpont.blogspot.com internetes címen tudhatnak meg többet.
A novemberi szurdokpüspöki program az újraindult munka második rendezvénye. Elmondhatjuk, hogy soha nem volt még jelen ennyi szakember a Kerekasztal rendezvényein: a jelenléti íven 29 név szerepel, köztük a Megyei Közművelődési Intézet munkatársai, önkormányzati, intézményi és civil vezetők Pásztóról, Palotásról, Csécséről, Héhalomból, Tarról, Jobbágyiból és természetesen a vendéglátók: Géczi Lászlóné polgármester asszony betegsége miatt helyettese Pintér Miklós Ervin alpolgármester úr, Molnárné Dr.  Kontra Bernadett jegyző asszony,  Hegedűs Éva könyvtáros, Buda Istvánné óvodavezető, Kiss Györgyné, az Önkormányzat munkatársa és a Múltunk Háza gondnoka valamint a Szurdokpüspöki Tiszta Életéért Egyesület tagjai.
Talán  éppen Szurdokpüspöki az a település, ami már eddig is sokat profitált a közös gondolkodásból, hiszen a falu méltán lehet büszke a Múltunk Házára, ami a kistérségi referens, Bottyán Katalin segítségével valósult meg, és jutott el egy válogatott kiállítás formájában a megyeszékhelyre is 2010. őszén.
Nem csoda hát, hogy a falu új büszkesége, a Múltunk Háza kiállítás lett a program első állomása. Itt Katalin méltatta azt a fantasztikus értékmentő munkát, áldozatvállalást, közösségi érzést, amit a település vezetői és lakói bizonyítottak 2010. júliusában és augusztus elején a volt iskolaépület, később tornaterem felújításával és múzeummá alakításával. A majdnem 120 négyzetméteres, mindössze két térből álló épületben jelképes gipszkarton falakkal épült meg egy parasztház belő tere, így lehetett berendezni egy, körülbelül a 30-as éveket jellemző enteriőrt a maga jellegzetes hangulatával. Ennek célja nem csak a tárgyak, hanem az emberi emlékezettel elérhető tudás megőrzése is. Minden tárgy helyi emberek felajánlásából, és legjobb tudása szerint került oda, ahol most látható. Így egy olyan hely jött létre, ahova minden püspöki lakos kicsit hazajöhet, mintegy a nagyszülői házba. A múzeum egyes helyiségeit (melyek jelképesen egy parasztház beosztását mintázzák) a Szurdokpüspöki Tiszta Életéért Egyesület tagjai mutatták be a Kerekasztal tagjainak: elmondták a kiállított tárgyak helyi elnevezését, megmutatták használatukat, így is erősítve azt a szándékot, hogy a ház a helyi emlékezet intézménye legyen.

Az udvaron folyó építkezéssel kapcsolatban elhangzott, hogy az augusztus 6-i átadás óta a több száz tárgyat őrző gyűjtemény folyamatosan bővül, és újabb önkéntes munkával, pénz- és alapanyag felajánlással máris lehetővé vált egy új, 40 négyzetméteres szín építése, ami a kiállításban már nem férő gazdasági eszközök bemutatására szolgál majd.  
A maradandó  élményt nyújtó látogatás után a Kerekasztal műhelymunkáját a Faluházban folytatta, ahol gyönyörű pannók között, fehér asztal mellett hallgatták meg alpolgármester úr köszöntő szavait és Szurdokpüspöki történetét.
Ezt követően a Kerekasztal ügyvivője vezette a megbeszélést először a „Múzsa” Összművészeti Fesztiválról, pontosítva a helyszíneket, időpontokat, elosztva a feladatokat. Második napirendi pontban összegyűjtötték a kistérségi és a megyei rendezvénynaptár számára a Kerekasztal tagjainak programjait, így már most tudunk előre akár egy év múlva aktuális rendezvényekről, melyből a támogatás segítségével igényes kiadvány készül majd. Sok jó ötlet hangzott el, kölcsönösen jó tanácsokat adtak egymásnak a tagok a megvalósítással kapcsolatosan. A harmadik napirendi pontban további hosszabb távon megvalósítandó rendezvények ötletei merültek fel, melyek a hosszú távú közművelődési stratégiát követő operatív program részei lesznek.
A munkamegbeszélést az Önkormányzat és az Óvoda konyhájának jóvoltából királyi lakoma –  fantasztikus püspöki töltött káposzta és gyümölcstál – és fehér asztal mellettitovábbi beszélgetés zárta.
Szurdokpüspöki ismét bizonyította vendégszeretetét, igényességét és barátságát.
Köszönjük szépen! 
Antalné  Prezenszki Piroska és Bottyán Katalin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése