
A két nap eseményei közül, a hagyományokhoz híven 18-án, pénteken 16.30-tól kap helyt a koszorúzás és a komolyzenei hangverseny, valamint az Ökumenikus Istentisztelet.
Másnap gondunk lesz a gyerekek szórakoztatására is, Airsoft bemutatótól kezdve az arcfestésig, illetve lufi-hajtogatásig többféle program várja őket. Természetesen idén is lehetőség lesz a közös szombati ebédre, és ez évben is lesz főzőverseny, melynek keretében új, de akár meglepő ízek is a tányérra kerülhet-nek. Ismét versenyezni fognak a gazdák pálinkái, hiszen lesz újra kupica-vizit és stampa-mustra. Harangszó után nem sokkal – szintén hagyomány szerint - nyílik kiállítás az iskolában, Balogh István könyveinek bemutatójával.
Idén is nemes virtusra hívjuk a vetélkedni vágyókat (vidinái és érdengelegi barátaink), ismét az Apák Napja jegyében, sőt a „láthatatlan” jelző is odakerül a programhoz. Délután a turai és a dengelegi öregfiúk mérik össze foci-tudásukat.
A vetélkedők mellett nem maradhat el a kulturális blokk sem, a gyerekeink és a héhalmi táncosok mellett a LIPA Szlovák Folklóregyesü-let fellépői ismét ropják a táncot színpadunkon. Házigazda a helyi Táncoló Talpak, akik a nap folyamán többször hívják (sor)táncot tanulni a helyieket.
Idén külön szórakoztató blokk szerveződik Koós János és barátai, Ihos József valamint Matyi és a Hegedűs produkcióiból, remélhetőleg mindenki örömére.
Újra megmutatják ügyességüket a karatésaink, melyet az „Erős emberek” viadala követ. Egész nap rekeszmászás, Airsoft bemutató, íjászkodás, illetve a Doktormadarak 3-1-2 meridián-gyakorlatai szórakoztatják az idelátogatókat. Az esti meglepetés-program után, az össznépi tánccal zárjuk a 14. falunapunkat.
Terveink szerint a június 19-i, szombati program:
9.00 „Ízvarázs” főzőverseny
10.00 „Sportolj és fogyj az egészségedért és az életedért!” életmód-változtató verseny
10.00 Gyerekprogramok,
- „fiús játékok”
- „lány szépítkező”
12.00 „Stampa – Mustra”
- Ételek zsűrizése – ebéd
- Kiállítás megnyitója az iskolában: helyi hímzett-varrogatott kötényekből.
- Íjászverseny gyermekkorcsoportban
- Testvérfaluk vetélkedője „Határok nélkül” a „láthatatlan” Apák Napja jegyében
- Kulturális műsor - Néptánc (a Táncoló Talpak, a környező települések csoportjai és a Lipa fellépésével),
16.00 Szórakoztató műsor (Koós János és barátai, Ihos József valamint a Matyi és a Hegedűs)
18.30 Karate bemutató, erős emberek viadala új és meglepő feladatokkal
20.00 Eredményhirdetések, Esti Zsóka-Show® a Táncoló Talpak vendégszereplésével - tábor-tűz.
- „PARK-PARTY”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése