Szellemi Kulturális örökség - ismertető

SZELLEMI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG

ÚTMUTATÓ

Vannak dolgok, amelyeket fontosnak tartunk megőrizni a jövő nemzedékek számára, mert többek között azt az érzést nyújtják, hogy tartozunk valahova, egy nemzethez, országhoz, hagyományhoz, életmódhoz, a tényleges vagy lehetséges gazdasági értékük figyelembe vétele nélkül. Ezek a dolgok lehetnek kezünkbe fogható tárgyak, felfedezhető épületek, de lehetnek elénekelhető énekek és elmesélhető történetek is. Bármilyen formát öltsenek is, örökségünk részét alkotják, amelynek megőrzéséhez erőfeszítés szükséges a részünkről.

A kulturális örökség fogalma nem csupán a műemlékekre és tárgyakra vonatkozik, hanem az elődeinktől származó és utódainknak továbbadott hagyományokat vagy eleven kifejezési formákat is magában foglalja. Ezek közé tartoznak a szóbeli hagyományok, a tradicionális előadóművészetek, a társadalmi szokások, a rituálék, az ünnepi események, a természettel és a világegyetemmel kapcsolatos ismeretek, valamint a hagyományos kézműves termékek előállításához szükséges tudás és készségek.

Miért jött létre a szellemi kulturális örökség egyezmény?

Az UNESCO (Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) segíti a tagállamokat a kulturális örökségük hatékony megőrzéséhez szükséges intézkedések kidolgozásában és megvalósításában. Ezeknek az intézkedéseknek a sorában jelentős lépés volt az Egyezmény a szellemi kulturális örökség megőrzéséről című dokumentum elfogadása, hiszen ez új törekvéseket jelenített meg a kulturális örökség tartományában. Az UNESCO Közgyűlése által 2003-ban elfogadott egyezmény az első olyan nemzetközi szerződés, amely jogi, adminisztratív és pénzügyi keretet biztosít az ilyen típusú örökség a megőrzésére. Az egyezményhez való csatlakozással a részes államok a nemzetközi jog hatálya alá helyezték magukat, ami előjogokat biztosít számukra, ugyanakkor kötelezettségeket is ró rájuk.

Milyen is a szellemi kulturális örökség?

– Egyszerre hagyományos, mai és eleven: nem csupán a múltból örökölt hagyományokat, hanem olyan mai, falusi és városi szokásokat is megjelenít, amelyeknek kulturálisan különböző csoportok a részesei.

– Egyetemes: a szellemi kulturális örökség számunkra ismert egyes kifejezési formái hasonlíthatnak mások által ismert formákhoz, tehát az emberi kultúra univerzális megjelenéseit hordozza. Akár szomszédos faluban, akár a Föld ellenkező felén fekvő városban, akár elvándorolt és másutt letelepedett népek körében lelhetők föl ezek a kifejezési formák, mind a szellemi kulturális örökség részét alkotják: egyik nemzedékről a másikra hagyományozódtak, a környezetüktől érkező kihívásokra adott válaszokként fejlődtek ki, az azonosság és a folytonosság érzését adják nekünk, összekapcsolván a múltat, a jelent és a jövőt. A szellemi kulturális örökség nem vet föl olyan kérdéseket, hogy bizonyos szokások sajátosan egy kultúrára jellemzők-e, vagy sem. Segíti a társadalmi kohéziót az identitás és a felelősség érzésének táplálásával, ami segít az egyénnek abban, hogy egy vagy több különböző közösség, illetve általában a társadalom részének érezze magát.

– Reprezentatív: a szellemi kulturális örökség nemcsak exkluzivitása vagy kivételessége miatt számít értéknek. Az értéke azon alapszik, hogy az örökség a közösségekben gyökerezik, és hogy letéteményeseinek a hagyománnyal kapcsolatos tudása, készségei és szokásai nemzedékről nemzedékre átadatnak a közösség többi tagjainak vagy más közösségeknek.

– Közösség-alapú: csak akkor lehet örökség a szellemi kulturális örökség, ha ilyenként ismerik el az azt létrehozó, fenntartó és továbbadó közösségek, csoportok vagy egyének: helyettük ugyanis senki sem dönthet úgy, hogy egy adott kifejezési forma vagy szokás az örökségük.

Konzerválás helyett megőrzés

Fennáll annak a veszélye, hogy a szellemi kulturális örökség bizonyos elemei segítség híján esetleg kihalnak vagy eltűnnek. Megőrzésük azonban nem a tiszta vagy eredendő formában való rögzítést vagy megdermesztést jelenti. A szellemi kulturális örökség megőrzésének célja a tudás, a készségek és a szándékolt jelentéstartalom továbbadása. Az egyezmény az átadás – az örökség nemzedékről nemzedékre áthagyományozása – folyamatát helyezi előtérbe, nem a konkrét megnyilvánulások (táncok, dalok, hangszerek vagy kézművestermékek) előállítását. Ennél fogva a megőrzésre irányuló intézkedések célja döntően a szellemi kulturális örökség folyamatos fejlődéséhez és értelmezéséhez, valamint a jövő nemzedékeknek való átadásához szükséges különböző tényezőknek a megerősítése vagy újra megerősítése.

Ahogyan általában a kultúra, a szellemi örökség is folyamatosan változik és fejlődik, s ezáltal gazdagítja minden új nemzedék. A kulturális szellemi örökség sok kifejeződését és megnyilvánulását veszély fenyegeti, éspedig a globalizálódás és a kulturális homogenizálódás, illetve a támogatás, a megbecsülés és a megértés hiánya miatt. Táplálék híján örökre eltűnhet, vagy pedig – megdermedve – örökre a múlthoz tartozó gyakorlat maradhat. Megőrzése és más nemzedéknek való továbbadása úgy tartja életben ezt az örökséget, hogy eközben lehetővé teszi számára a változást és az alkalmazkodást.

A szellemi kulturális örökség megőrzése érdekében olyan intézkedésekre van szükségünk, amelyek különböznek a műemlékek, történelmi helyszínek és természetes terek konzerválásához szükséges intézkedésektől. A szellemi kulturális örökség életben maradásához a közösségek különböző nemzedékei szármára fontosnak kell lennie, azt rendszeresen művelniük és tanulniuk kell.

A megőrzés annak biztosítását jelenti, hogy a szellemi kulturális örökség a mai nemzedékek életének aktív része maradjon, hogy ezáltal a jövő nemzedékek is örökül kaphassák. A védőintézkedések célja életképességének, folyamatos újrateremtésének és továbbadásának a biztosítása. A megőrzésére irányuló kezdeményezések közé tartozhat a szellemi kulturális örökség elemeinek azonosítása és dokumentálása, illetve az örökség kutatása, ápolása, támogatása, erősítése vagy továbbadása (kivált formális és nem formális oktatás révén), valamint különböző megjelenési formáinak az újraélesztése.

A szellemi kulturális örökség megőrzése a gazdasági fejlődésnek is fontos forrása, s nem feltétlenül olyan bevételtermelő tevékenységek révén, mint a turizmus, ami veszélyeztetheti az eleven örökséget. Ehelyett inkább a szellemi kulturális örökség társadalmon belüli funkcióit szükséges erősíteni, elősegítve azt, hogy minél inkább előtérbe kerüljön a gazdaságpolitikai tervezésben.

Miért kell nyilvántartásokat létrehozni a szellemi kulturális örökségről?

A szellemi kulturális örökség elemei ugyanúgy azonosíthatók és gyűjthetők, ahogyan a műemlékek és a műalkotások. A szellemi kulturális örökség megőrzése felé megtett első lépés az állam esetében a szellemi kulturális örökség elemeinek tekinthető kifejezési formák és megnyilvánulások rögzítése és nyilvántartásba vétele. Ezek a nyilvántartások szolgálhatnak aztán alapul a szellemi kulturális örökség védelmét célzó intézkedések kidolgozásához. A közösségeknek részt kell venniük szellemi kulturális örökségük azonosításában és meghatározásában: ők döntik el, mely gyakorlatok alkotják kulturális örökségük részét.

A nyilvántartások azért nélkülözhetetlenek a szellemi kulturális örökség megőrzéséhez, mivel az egyéni és a kollektív identitás tekintetében tudatosíthatják az örökség fontosságát. A szellemi kulturális örökség nyilvántartásba vételének folyamata és a nyilvántartások hozzáférhetővé tétele bátoríthatja és fokozhatja azon közösségek kreativitását és önbecsülését, amelyektől a szellemi kulturális örökség kifejezési formái és gyakorlatai eredeztethetők. A nyilvántartások továbbá az érintett kulturális örökség megőrzésével kapcsolatos konkrét tervek megfogalmazásának is alapul szolgálhatnak.

A nyilvántartásokban szereplő tételeknek azonban jól meghatározottnak kell lenniük ahhoz, hogy segítségükkel alkalmazhatók legyenek a gyakorlatban a védőintézkedések.

Mi a közösségek szerepe?

Mivel a közösségek hozzák létre és tartják elevenen a szellemi kulturális örökséget, ezért kitüntetett szerep jut nekik a megőrzésben. Helyzetüknél fogva ezek a közösségek a legalkalmasabbak az azonosítására és a megőrzésére, s ennélfogva szükséges a közreműködésük. Az egyezmény által róla adott meghatározás szerint a szellemi kulturális örökséget el kell ismerniük az érintett közösségeknek, csoportoknak vagy egyéneknek: helyettük ugyanis senki más nem döntheti el, hogy valamely kifejezési forma vagy gyakorlat az örökségük-e, vagy sem. Ezért természetes, hogy a nyilvántartásba vétel nem történhet meg azoknak a közösségeknek, csoportoknak vagy egyéneknek a közreműködése nélkül, akiknek az örökségét – elemeinek azonosítása révén – meg kell határozni.

A szellemi kulturális örökséget hordozó és fenntartó közösségeknek a kívülállók is segítségükre lehetnek, például a szellemi kulturális örökségük elemeire vonatkozó információk összegyűjtésében és rögzítésében, vagy a szellemi kulturális örökségre vonatkozó tudás formálisabb csatornákon – közép- és főiskolákon, valamint egyetemeken – keresztül való továbbadásában. A szellemi kulturális örökségre vonatkozó információ terjesztése a médián keresztül szintén segíthet a megőrzésében.

Nincs megszabva, milyen réginek kell lennie a szokásnak, és milyen régóta kell nemzedékről nemzedékre hagyományozódnia ahhoz, hogy az egyezmény értelmében a szellemi kulturális örökség részének számítson. Mivel magának a közösségnek kell döntenie arról, hogy mit ismer el szellemi kulturális örökségeként.

Hogyan készül a magyar nyilvántartás?

Magyarország 2006-ban csatlakozott az egyezményhez. 2008 őszén megalakult a Szellemi Kulturális Örökség Magyar Nemzeti Bizottsága (az oktatási és kulturális miniszter tanácsadó testülete), amely létrehozta a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékét.

Az oktatási és kulturális miniszter 2009. május 19-én kelt felhívása alapján a magyar nyelvterületen élő közösségek, csoportok vagy egyének a saját szellemi kulturális örökségükként elismert elemeket javasolhatnak felvenni a nemzeti jegyzékre. Ennek módja az erre a célra összeállított jelölő nyomtatvány kitöltése, és az útmutató szerint csatolt dokumentáció (fotók, filmek, térképek) elkészítése. A jelölés elkészítésébe a helyi szakmai, civil és érintett csoportok lehető legszélesebb körét kell bevonni. A jelölést benyújtó közösségek/csoportok/egyének a teljes jelölési anyagot az előírásnak megfelelő formában elküldik a szellemi kulturális örökség hazai szakmai feladatainak megvalósításával megbízott intézménybe, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban működő Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságára. A jelölési nyomtatvány és a kritériumrendszer megtalálható a www.szellemiorokseg.hu oldalon, a jelölőlap kitöltésére és beküldésére a honlapon keresztül, online módon is lehetőség van, de papíron aláírt példányt is be kell küldeni. Az igazgatóság a beérkező jelölési anyagot formailag ellenőrzi, ha szükséges, hiánypótlást kér, majd két független szakértővel véleményezteti. Ők a szakvélemény mellett javaslatot tesznek arra, hogy az elem felekrüljön-e a nemzeti jegyzékre. Mindezek alapján az igazgatóság összefoglalót készít a jelölésről és a szakértői véleményekről, és megvizsgálja, hogy a jelölés megfelel-e a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére történő felvétel kritériumainak. Az összefoglalót és a jelöléseket eljuttatja az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztályára, a nemzeti bizottság számára, amely a soron következő ülésén megvizsgálja azokat és javaslatot tesz a miniszter számára, hogy mely jelöléseket vegye fel a nemzeti jegyzékre. Végső döntést a miniszter hoz, melyet aláírással erősít meg.

Mi a szellemi kulturális örökség megőrzésének a „haszna“?

A szellemi kulturális örökséget maguk a közösségek határozzák meg, hiszen ők tekintik ezeket a megnyilatkozásokat sajátjuknak, ők találják értékesnek az örökséget. A szellemi kulturális örökség társadalmi értéke lehet, hogy kifejezhető kereskedelmi értékként, lehet, hogy nem. A szellemi kulturális örökség kétféle módon jelent gazdasági értéket egy adott közösség számára: a közösségen belül átadott tudásként és szakmai képességekként, illetve a nekik köszönhetően előállított termékként. Az örökség közvetlen gazdasági értékét az alábbi példákkal mutathatjuk be: a közösség a hagyományos gyógyszerkészítményeket fogyasztja a szabadalmaztatott gyógyszerek helyett, illetve kereskedelmi célra használja fel termékeit, például jegyet ad el előadásokra, kézművestermékekkel kereskedik, turistákat csalogat.

A szellemi kulturális örökség azonban nemcsak közvetlen gazdasági értékkel bír: nemcsak abból adódóan képvisel értéket, hogy a közösség fogyasztja a saját termékeit, vagy – a kereskedelemnek köszönhetően – mások fogyasztják őket. Azzal, hogy az identitás- és a folytonosságérzés biztosításával fontos szerepet játszik a közösségben, a társadalmi kohéziót is erősíti, ami nélkül lehetetlen a fejlődés. A szellemi kulturális örökség e közvetett értéke a (gyakran informális csatornákon keresztül átadott) tudásból, a más gazdasági szektorokra gyakorolt hatásából és abból fakad, hogy képes megakadályozni és megoldani konfliktusokat (márpedig a konfliktus a fejlődést gátló legfontosabb tényező).

A közösségek szellemi kulturális örökségtől való megfosztásáért fizetendő ár azzal a gazdasági kárral fejezhető ki, amely akkor keletkezik, ha megsemmisülnek a közvetlen vagy közvetett gazdasági értékek, vagy ha veszélybe kerül a közösség társadalmi kohéziója és a kölcsönös megértés. A szellemi kulturális örökség átadásában bekövetkező törés vagy a folyamat megszakadása megfoszthatja a közösséget a társadalmi jellemzőitől, marginalizálódáshoz és meg nem értéshez, az identitástudat gyengüléséhez, identitáskonfliktushoz vezethet.

A szellemi kulturális örökséggel kapcsolatos hatályos szabályzatok:

1.      2006. évi XXXVIII. Törvény a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló, Párizsban, 2003. év október hó 17. napján elfogadott UNESCO Egyezmény kihirdetéséről

2.    UNESCO Egyezmény a Szellemi Kulturális Örökség megőrzéséről (Convention for the Safeguarding of the Intangible Cultural Heritage. Paris, 2003.)

3.    Keretegyezmény az európai kulturális örökségvédelemről (Council of Europe Framework Conventionon the Value of Cultural Heritage for Society, Faro, 2005.)

Hová fordulhatunk további információért?

Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság

2000 Szentendre, Sztaravodai út

Levelezési cím: 2000 Szentendre Pf. 63.

Tel: +36 26 502-529

Fax: +36 26 502-502

E-mail: szko@sznm.hu

www.szellemiorokseg.hu

2